Ajtónyitás kulcs nélkül

Gyakran előfordul, hogy egy műanyag ajtó nyitását kulcs nélkül kell megoldani, mert elveszett a kulcs vagy becsapódott az ajtó, és a kulcs a lakásban maradt. Ekkor a legrosszabb amit tehetünk, hogy magunk próbáljuk meg feszegetni a zárat. A mai biztonsági zárakat a hozzá nem értők gyakorlatilag nem tudják kinyitni, sőt ellenkezőleg, további hibát is okozhatnak. Szolgáltatási területeink közé tartozik az ajtónyitás és az autózár nyitás is. Hívja a Zárbarátot, ha szakszerű segítségre van szüksége!

Zárszervíz non-stop

Elvesztette kulcsát vagy beletört a zárba a kulcs és az éjszaka közepén nem tud kihez fordulni? Netán a kocsijával van gond, mégpedig az, hogy becsapódott ajtó miatt az autó kulcs nélkül nem nyitható? A Zárbarát csapata non- stop elérhető, minden nap, mivel kollégáink ünnepnapokon és hétvégén is rendelkezésre állnak. Minden hívásra válaszolunk! Persze az erőszak mentes ajtónyitás nem az egyetlen, melyhez a Zárbarát ért, nagy tapasztalattal rendelkező zárszakértő kollégákkal dolgozunk együtt.

Elektromos zárak

A mechanikus ajtózárak nyitása mellett vállaljuk elektromos ajtózárakkal szerelt ajtók nyitását is. Az elektromos ajtózárak nyitása speciális felkészültséget igényel, így ha ajtónyitás Szolnokon és környékén esedékes akkor zárcsere vagy zárnyitás feladatával érdemes a Zárbarátot keresni! A zárnyitást non-stop vállaljuk, így ha nekünk szól, ajtó nem marad érintetlen!